17 év összesen, amit Dzsini kint töltött gyerekkorától kezdve Indiában. Nagy idő, de most itt voltak velem, és én nagyon boldog voltam. Úgy érzetem visszakaptam valamit a hiányzó évekből.
Körülbelül 3-4 hónapig éltünk együtt a három szobás bérházi panellakásban. Dzsini, Heléna, hugi, Én a Párom és a fiunk. Ja és Mazsi a palotakutyánk. De mindannyian tudtuk és éreztük, hogy sokáig ez nem mehet így. Akármennyire nagy a barátság, és a testvériesség előbb utóbb valamelyik félnek lépnie kell valamilyen irányban, mert ez úgy egészséges és így kényelmes, mindkét családnak.
Pedig nagyon jól elvoltunk.
Helénának még állást is tudtam intézni, ott ahol akkor dolgoztam Tiszaújvárosban a telefongyárban. De ő mást szeretett volna dolgozni, keresgélt is elsősorban szociális gondozói munkákat, azt viszont éppen nem talált.
Huginak iskolát szerzett Heléna, hogy itt is tanulhasson. Mert Indiában azért teljesen más dolgokat tanulnak az emberek az iskolákban, legalább is ott Bengáliában ahol ők éltek. Az élethez szükséges dolgokat. Főzni, háztartást vezetni, zenélni, akár táncolni ilyesmi. Helyi nyelveket stb. Mondjuk ott legalább olyanokat, tanulhat az ember, aminek tényleg a hasznát veszi. De ez itt Magyarországon nem elég így hát hugi is elkezdett újra iskolába járni.
Dzsini pedig munkát keresett, elsősorban számítógépes jellegű munkákat.
Közben mind a hárman megint elkezdték megismerni a 17 év alatt sokat de amúgy is rohamosan fejlődő Debrecent
Elkezdték keresni az új otthonukként szolgáló jövőbeli házukat, albérletüket is. De ez sehogy sem akart sikerülni, mert nem találtak megfelelőt.
Pedig annál ahol jelenleg voltak és laktak, annál a kis szobánál szerintem minden megfelelőbb lett volna. Mert mi ugye próbáltunk segíteni a legjobb szándékkal annak idején nekik, de azért hármójuknak egy kis szoba azért mégis csak kevés. Ráadásul nem feltétlenül egészséges dolog egy fiúnak együtt lakni egy pár négyzetméteren másik két hölggyel, akkor, sem ha rokonok és családtagok.
Mi is vágytunk már a régi megszokott életünkre ezért egy nap úgy döntöttem a családommal, hogy elmegyünk az albérletből egy másikba és ezzel is, tudunk segíteni Dzsiniéknek, hogy felajánljuk, beszélünk a főbérlőnkkel, hogy ott maradhassanak.
Mi elköltöztünk egy másik lakásba hárman, és ők ottmaradtak a régi albérletünkben, így most már hármójuknak három szobás lakása lehetett.
A kapcsolatunk egyáltalán nem szakadt meg, és rendszeresen meglátogattuk őket.
