Nos kérem, akkor vizsgáljunk meg egy átlag Németországba csalogató húsipari hirdetést.
Általában egy hirdetésben ezt olvashatjuk:
„Betanított munkásokat keresünk húsfeldolgozó szalagmunkára németországi húsüzembe. Jelentkezés feltételei: jó fizikum, nagy teherbírás precíz, pontos munkavégzés hajlandóság hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodásra A betanulást biztosítjuk, nyelvtudás nem szükséges. Hosszú távú biztos munkalehetőség, kiemelt bérezés. Szállás biztosított.
Vagy: Kereseti lehetőség pozíciófüggő”
Vizsgáljunk meg néhány pontot:
„Betanított munkásokat keresünk húsfeldolgozó szalagmunkára németországi húsüzembe”.
Általában Magyar, Román vagy Lengyel alvállalkozókat alkalmaznak a vágóhidak, ezek szervezik meg és kölcsönzik ki a munkaerőt. Legalább már vagy 15 éve. Erre azért van szükség, hogy a vágóhidak tulajdonosai kizsákmányolhassák a munkavállalókat a német hatóságok szeme előtt. A termelési költségeket így alacsonyan tudják tartani.
„…nyelvtudás nem szükséges.”
Ennek, hogy szoktak örülni az idegen nyelvet nem beszélő munkavállalók. De bele sem gondolnak abba, hogy ezzel nem őket segítik, hanem ellenkezőleg.
Általában igyekeznek nyelvtudás nélküli embereket alkalmazni az ilyen helyeken több okból kifolyólag is.
Először is így a munkavállaló kiszolgáltatottabb. Ha kihasználják, nem fizetik ki esetleg rendesen, gondja van a szállással ilyesmi, akkor nem tud panaszkodni.
Azokkal az emberekkel, vállalkozókkal, összekötőkkel tud csak kommunikálni munkaügyben, szállásügyben stb .akik Magyarok és kivitték őt oda dolgozni. Így nem nagyon tud nyelvi kontaktusba kerülni a német munkáltatóval, tulajdonossal stb.
Nem tudja jogait érvényesíteni a megfelelő képviseleteknél, hatóságoknál.
Nem tud a külvilággal kommunikálni úgymond. A húsipari dolgozók élete gyakorlatilag párhuzamosan folyik a helyi lakosok mindennapjaival: sehol egy közös találkozási pont, mivel nem beszélnek németül, nincs pénzük kijárni a városba, és egyébként a munkaadóik sem néznék jó szemmel, ha kapcsolatot teremtenének a külvilággal.
Ennek is több oka lehet:
A munkavállaló így nem tud informálódni a németektől a német bérekről.
A munkavállaló nem tudja kiadni egyes húsüzemek illegális kulissza titkait, visszaéléseit.
Így azt sem tudják elmondani a helyi lakosoknak, hogy ne vegyék meg ezt vagy azt a hústerméket, ha jót akarnak
A német hentesek azért is váltak kellemetlenné, mert el tudják mondani másoknak, mi zajlik a hentesüzemekben, és milyen úton kerülnek a hústermékek a boltokba. A kelet-európaiak hiába beszélik meg egymás közt ugyanezt, a helyiek ebből úgysem értenek semmit
Nyelvtudás nélkül a munkavállaló útja is maximum haza vezethet Magyarországra, és így nem tud ott helyben, Németországban munkát, munkahelyet váltani.
Mivel a munkaidő-beosztás és munka miatti fáradtság miatt nem tudnak az emberek megtanulni németül sokan egy kiló kenyeret, nem tudnának kérni a helyi boltokban
Lássuk csak, hogy miért?
„Hosszú távú biztos munkalehetőség,…”
A munkáltatók általában heti 40 óra munkaidőt ígérnek meg, de mire kiutazik a munkavállaló ez már meg is, változik.
Általában ott helyben a munkavégzés közben szólnak a munkahelyi vezetők valamire hivatkozva, hogy tovább kell dolgozni így a beígért napi nyolc órából könnyen 10-12, de akár 16-18 órákat is lekel dolgozni. Ilyenkor a munkavállaló, ha már felvette a munkát, úgy van vele már úgy is mindegy. Csinálja, amíg bírja.
Így kell helytállnia, a munkavállalónak hidegben, vízben, vérben, zsírban és dolgozni.
A dolgozóra bízzák, hogy mennyire lesz hosszú távú biztos a munkaviszony.
Ugyanis vagy bírja vagy, nem. Mert halottam olyan esetről is, hogy a munkavállaló rosszul lett a szalag mellett kivették a sorból, adtak neki 10 perc múlva egy pohár vizet majd kis pihenés után vissza, küldték dolgozni.
A dolgozók nem mernek még egymás között sem mondani semmit (csak szűk körben) se a munkáról sem, a munkaidőről, nem, hogy még idegennek. Mert ha rossz tapasztalatról számolnak be, és ez kitudódik „repülnek” haza.
„…kiemelt bérezés.”
Mit nevezünk kiemelt bérezésnek? Mert a magyarországi bérekhez képet szinte minden kiemelt. ami több.
Sajnos a munkavállalók nagytöbbsége nincs azzal tisztában, hogy mondjuk egy adott országban mennyit, keresnek az emberek, mennyi a fizetésük, milyen jellegű munkákat mennyiért vállalhatnak el. Aztán kimennek, mondjuk Németországba, megcsillan a szemük és elfogadják, amit kapnak, mert az már így is több mint amennyit Magyarországon kerestek, kereshettek.
De a tény az, hogy nevetséges éhbér, mert a bérek messze alatta maradnak a németek óradíjának és ez a bér már lassan évek óta, nem akar változni.
Ez a bér lehet általában 800-900 euró napi 12 órás váltásokban. Ez egy átlag 300 Forint/ 1 euróval számolva 240 000-270 000 Forint, ami nem hangzik rosszul a magyar minimálbérekhez képest.
De általában ebből még odakint levonnak különböző dolgokra. Szállásra, rezsiköltségre, közlekedésre akár étkezésre, eszközhasználatra, bármire, amit éppen a magyar vállalkozó kitalálhat éppen.
Lehet olyanokat is hallani, hogy 300 eurót (90 000 Forint) adtak csak a dolgozóknak, úgy hogy nem volt sem, egészségügyi biztosításuk sem társadalombiztosításuk. Ezért általában hajnali háromtól délután ötig dolgoztak a húsüzemben, hol a csomagolásban, hol a kolbásztöltésben vagy a címkézésben – attól függően, hol volt éppen szükség rájuk Vagy magasabb adókulccsal regisztrálták be, vagy a vállalkozó rakta zsebre.
Szállásra lefogtak tőlük 200 eurót (60 000 Forint)
Volt hogy a munkavállalók érthetetlen levonásokról számoltak be, valamint arról, hogy ha valamelyikük megbetegedett, nem fizették ki a teljes pénzt, ami a betegállományra járt volna, hanem csak napi 10 eurót (3000 Forint)
Volt olyan is, hogy egy adott húsüzemben megemelték a normát: míg korábban óránként 800 disznót kellett levágni, utána már 1300-at írtak elő.
Ezt lehetetlen volt teljesíteni annyi emberrel, ahányan voltak a munkavállalók, a hajsza pedig a minőség rovására ment. Mégis megcsinálták, a vállalkozó viszont nem fizette ki az érte járó plusz 500 eurót havonta (150 000 Forint).
Ez a rendszer olyan perverzül van felépítve, hogy kevés pénzért kiviszik dolgozni az embereket, kihasználják őket, amennyire csak lehet, majd adnak nekik a létfenntartásukon fölül még néhány eurót, amit hazaküldhetnek a családjaiknak. Ez a pénz pont elegendő arra, hogy a német élelmiszerdiszkontok magyarországi vagy romániai üzleteiben a családok megvehessék az olcsó német vagy dán húst.
A lényeg végül is, akármennyit is beszélünk róla az, hogy vannak vállalkozók, akik megállapodnak egy magas óradíjban a munkavállalóval de, ehelyett teljesítmény és előre le nem tisztázott norma alapján kezdik elszámolni a megbízási díjat, mert úgy sokkal jobban jönnek ki. Az eszközök használatáért, valamint a szállásdíjért pedig aránytalanul nagy összeget számítanak fel és ezt a megbízási díjból, vonják le.
„.Szállás biztosított.”
Nézzük meg milyen szállásokban élnek a kint dolgozó munkavállalók.
A kelet-európai munkavállalók elszigeteltségéről egyébként nemcsak a nyelvi határok gondoskodnak: több településen, például a Großkneten melletti Ahlhornban, szögesdróttal körbekerített területeken laknak a munkások, az üzembe egy kisbusz szállítja őket. Az őrzött ipari területre nem engednek be kívülállókat, a portás a lehető legegyértelműbben mondja el, milyen következményekkel számolhat az, aki kívülállóként néhány lépést mer tenni.
Mi titkolni valójuk lehet ezeknek, a szállásoknak ahol akár éveket is ellaknak a kelet európai munkavállalók?
A legtöbb szálláson általában, alig 10 négyzetméteres szobákon osztoznak a munkavállalók, a szállások nemhogy a német, de még a kelet-európai sztenderdeknek sem felelnek meg.
Ezeket elég drágán adják oda a munkavállalóknak és annyi pénzért a régióban már igazán jó lakásokat, lehet bérelni. Van olyan ahol az ablakokat kartonlapokkal, próbálják szigetelni, a lakásokba beszerelt tűzhelyek és mosógépek gyakran nem működnek, a fürdőszobákban penészesek a falak és rozsdásak a vezetékek.
Ha a munkavállalók nem valamelyik szomszédos vágóhídon dolgoznak, akkor ezekben, a szobákban, lakásokban töltik szabad idejüket, de sokszor tényleg olyan épületekben ahol maximum még a német hajléktalan is csak egy-két napot töltene el szükségből.
Ez sajnos nem vicc.
„Jelentkezés feltételei: jó fizikum, nagy teherbírás precíz, pontos munkavégzés hajlandóság hosszabb ideig tartó külföldi tartózkodásra”
Szerintem már az eddig leírtakból is lehet látni és érezni mennyire nem érdemes magyar munkáltatókba belefutni és magyar húsiparos hirdetésekre kimenni, dolgozni.
Valóban nagy teherbírásúnak kell lenni, hogy ennyi megaláztatást el tudjon viselni az ember s nagy fizikumúnak, hogy bírjon több tíz óra munkát végezni.
A precíz pontos munkavégzésről meg annyit, hogy volt olyan munkavállaló, hogy kiszakadt a kesztyűje, és egész nap a hideg, nyálkás húsban és a fagyos vízben ázott a keze és ez sem érdekelt senkit. Nem voltak megfelelőek a munkakörülményei. Végül megbetegedet és haza kellett utaznia.
Vagy volt olyan is ezeken, a vágóhidakon, hogy rendszeresen bedaráltatták a szalámiba azokat a szendvicseket, amiket reggelire készítettek a munkavállalóknak, de nem ették meg. Vagy beszámoltak olyan kettős mércéről is például, hogy míg a külföldi munkavállalót azonnal hazaküldték és megbüntették, ha a valamilyen hibát vétettek, az előmunkásként dolgozó németeket még akkor se vették elő, ha a szalagjaik már két napja bűzlöttek a hústól.
Szóval ennyi mindent összeszedni és leírni itt nektek nem volt könnyű ezekről, a dolgokról, mint ahogyan nem könnyű kitörni a húsipar és az alvállalkozóinak ördögi köréből sem. De akinek sikerül és tud munkát, munkahelyet váltani az felejtse el örökre, hogy ilyen helyek is léteznek a világon, mint a németországi húsiparok.
Német nyelvtudás nélkül viszont ez teljesen lehetetlen.
Azok az emberek járnak, jól akik rendelkeznek Német nyelvtudással, kiutaznak maguktól Németországba, ott elintézik a hivatalos szükséges irataikat, bérelnek egy szállást, házat, lakást és elkezdenek munkát keresni maguktól.
Így nem lesznek kiszolgáltatva és ráutalva senki kénye kedvére.
Ennyit szerettem volna írni a német húsipari munkákról és többet erre a témára, már rá sem szeretnék térni.
Még egyszer azért hagy mondjam el itt a végén, hogy nem feltétlenül gondolom, hogy mindenhol ilyen kegyetlen a helyzet de erről számolnak be nagyon sokan.
Tisztelet a kivételnek és azoknak az embereknek, munkavállalóknak, akik a nehéz körülmények ellenére is vállalják az ilyen jellegű munkákat.
