Úgy voltam vele, nekem mindegy milyen országba megyek, csak nyugaton legyen, és jól lehessen keresni ott. Mert a Magyar bérezéseknél nyugat felé minden jobb.
Egy problémával viszont szembesülnöm kellett, nem beszéltem a Magyar nyelven kívül semmilyen idegen nyelven. Sem Angolul, sem Németül. Így úgy gondoltam nehezebb lesz a munkakeresésem.
Elhatároztam hát, hogy magyar hirdetéseket nézegetek, hátha magyarok közzé mehetek dolgozni külföldre.
Nagy örömömre találtam is egy hirdetést: „Németországba keresünk magyar húsipari dolgozókat.”
Szolnoki telefonszám, de egye fene, megpróbálhatnám. Ha Németországig elmerek menni, akkor Szolnokig eljutni már csak nem probléma.
Megbeszéltem egy gyerekkori barátommal, Zolival, hogy együtt elmegyünk, megnézzük azt a munkát, és ha jó, maradunk és dolgozunk.
Zoliról csak annyit, hogy ő is kereste már a jobbnál jobb munkalehetőségeket itthon, de, ő is úgy gondolta külföldön talán jobban fog tudni érvényesülni, és ha bejön neki, akkor kiviszi a családját is majd később magával.
Felhívtuk a telefonszámot és a vonal túloldalán kedvesen közölték velünk, hogy igen van munka ezerrel, és ha akarunk már útnak is, indulhatunk a hétvégén. Nyelvtudás nem szükséges, mert magyar munkavállalók között fogunk dolgozni.
Húsipari munkáról lenne szó, és csirkecombot kellene csontoznunk Németország egy kis városkájában.
De úgy menjünk, hogyha tudunk csontozni és már volt benne gyakorlatunk.
Autóval kivisznek minket, a szállást később levonják.
Hú…. gondoltam ennél jobb ajánlatot nem is kaphatnánk mi, ezért aztán Zoli barátommal még a csillagokat is, lehazudtuk az égről, hogy így tudunk csontozni, meg úgy tudunk csontozni, csak mehessünk dolgozni.
Elmentünk az indulás előtt egy héttel Szolnokra és előszerződést kötöttünk a munkáltatóval, egy magán vállalkozóval. Megállapodtunk a bérezésben, szállásban, étkezésben mindenben, ami számunkra elég kecsegtető volt és több mint elfogadható.
Észrevettük ugyan, hogy nem az idén barnult a vállalkozó úr és a munkatársai, akik az irodában ültek, de elég jól szituáltak voltak és elég jó egzisztenciával rendelkeztek ahhoz, hogy teljes bizalmunkat elnyerjék. Meg úgy értettek a húsipari munkákhoz, hogy csak néztünk, mellesleg mikor telefonáltak Németországba nagyon jól beszéltek németül.
Egy valamin viszont csodálkoztunk, hogy nem néznek egy főpróbát sem, hogy valójában tudunk e csontozni, avagy sem.
Két kérdésük volt csupán: „Biztosra számíthatunk rátok, és biztosra tudtok csontozni?” és „Mivel szoktatok, vagy mivel tudtok kést élezni, acéllal vagy csattogóval?”
Mind két kérdésre meg volt a válaszunk, hogy igen nagyon jól tudunk csontozni, és remekül élezzük a kést csattogóval is és acéllal is.
Mikor visszafelé utaztunk Szolnokról Debrecenbe, a vonatban egymásra néztünk Zolival és egyszerre jutott eszünkbe és kérdeztük meg egymástól: „Te mi az a csattogó?”
Meg is beszéltünk egy indulási időpontot és elkezdtük a felkészülést a külföldi munkánkra.
A felkészülés annyiból állt, hogy volt egy barátnőm, akinek tényleg volt külföldi húsiparos tapasztalata és eljött az otthonomba és megmutatta, hogyan kell egész csirkecombokat kicsontozni úgy, hogy ne maradjon a csonton egy darab hús sem.
Állt ám, halomszámra, a garzon albérletünk közepére húzott asztal tetején a csirkecomb. Annyira benne voltunk a csontozás gyakorlásába, hogy már volt vagy hat kiló színhús, amit már kicsontoztunk. Ennyiben ki is merült a gyakorlásunk és úgy konstatáltuk mi aztán remek profi, szakemberek leszünk odakint és menni fog a dolog.
Hétvégén indulás Németországba.
