Az én életem nem volt nehéz a Jabilban és szerettem is ott dolgozni, a mások által elfogultan emlegetett „kellemetlenségek„ ellenére is.
Milyen kellemetlenségek azok, amiket nem lehetett kibírni?
Egy műszak reggel 6-órától délután 18-óráig tartott, közben jött a váltás, ami délután 18-órától reggel 6-óráig tartott. Mondjuk ahhoz például, hogy el tudjak egy ilyen műszakot kezdeni már hajnali 4 órakor vagy délután 16 órakor már egy buszmegállóban kellett állnom Debrecenben, mert akkor indult a dolgozókat szállító busz Tiszaújvárosba. Ami Debrecentől 68,7 kilométerre volt, és egy, másfél óra buszozással járt.
Nyáron a busz nagyon meleg volt, télen pedig nem minden járaton fűtöttek a sofőrök, spórolgattak maguknak a mi bőrünkön.
Miután leszálltunk a cég előtti buszmegállók valamelyikében a buszról, egy beléptető rendszer és a belépőkártyánk segítségével nyílt a bejárati forgókapu.
A belépőkártya nélkül a cégnél nem juthattál el sehová és ráadásul annak a segítségével, tudtak ellenőrizni, éppen ki merre járhat, éppen mit csinál.
Zárójelben elhelyezett kis számokkal (0) szeretném most érzékeltetni, azt, hogy egy napon, hányszor kellett a kártyát használni ennél a cégnél, vagy hányszor és milyen módokon követték a nyomunkat..
Tehát a porták melletti belépőkapuknál (1).
Ha azon túljutottunk és gyanúsak lettünk az őröknek, akkor még behívhattak alkohol szondázni is minket. A szondázási naplóban természetesen alá kellett olyankor írnunk (2).
Onnan fel az emeleten lévő öltözőkbe, aminek az ajtaja szintén a belépőkártyánkkal nyílt (3), műszakvégén szintén így jutottunk be (4). Majd az öltözőbe bejutva ki kellett választani egy éppen nyitva álló szimpatikus öltözőszekrényt, amit átöltözéskor szintén a kártyánkkal lehetett bezárni (5) és a műszak végén kinyitni (6).
Onnan már indulhattunk is az üzemrészekbe.
Az üzemrészbe ahol én dolgoztam, szintén egy ajtón keresztül tudtunk bejutni, ami kártyával nyílt (7). Az ajtó és a tényleges gyártási terület között voltak, úgynevezett ESD védelmet ellenőrző készülékek. A dolgozóknak munkaközben hordaniuk kellett ESD védelmi eszközöket: Sarokpántot vagy ESD szandált. Ülő munkához nekünk, még volt csuklópántunk is. Azt úgy lehetett ellenőrizni, hogy rá kellett lépnünk a gép egy kihelyezett pontjára, ami megmérte, hogy jó-e, hogy működőképes-e az ESD védelem rajtunk. Persze, hogy ez sem működött, ha nem húztuk le a kártyánkat a gépen kihelyezett olvasóra (8). Ez, ha nem történt meg nem engedett áthaladni, egy rendszer az utolsó beléptető helyen, ami már az utolsó szakasz volt a gyártó cellák előtt. Az utolsó beléptető kapu is akkor engedett be, ha a kártyánkat az érzékelőjéhez érintettük (9).
A munka 10-12 fős cellákban zajlott, ahová napközben bejöttek az adminisztrátor hölgyek, és összeírták melyik dolgozó, éppen melyik cellában dolgozik, és mit csinál (10).
Egyébként a csoportvezetőknek is le kellett adni egy listát az adminisztrátoroknak (11), arról hogy a cellájukban kik dolgoznak, és mit.
Később még bejött egy ellenőr is a cellákba, aki egy mobil készülékkel beolvastatta a cellában dolgozó emberek belépőkártyáját (12), ezzel is igazolva, hogy a csoportvezetők, nem bemondásra mondták a neveket, és az adminisztrátorok, sem a hasukra ütve írtak be valakit valahová, és tényleg ott ül a bizonyos dolgozó a kártyájával a cellában és dolgozik.
Egy 12 órás műszakban két szünet volt: egy 10 perces meg egy 20 perces.
Ha valaki kijutott a szünetekben a termelés területéről, akkor szintén, kifelé egy úgynevezett csillag kapun keresztül tudott kimenni. Itt egy átvilágító kapun keresztül kellett áthaladnia a dolgozónak, úgy, hogy előtte mindent ki kellett rakjon a zsebeiből a kapu mellett lévő asztalra, és azután áthaladni a kapun.
Ha nem sípolt be tovább haladhatott a dolgára az étkezőbe, dohányzóba, toalettre akár, de ha besípolt, akkor széttett kezekkel és lábakkal kellett megvárnia, amíg egy őr átvizsgálja kézi érzékelő készülékkel.
Aztán ha nem volt vele probléma, akkor tovább mehetett, ha még mindig gyanús volt, akkor egy kis függönymögötti fülkében átmotozta egy őr. Természetesen a nőket, női őr, a férfiakat egy férfi biztonsági őr.
Volt az úgynevezett cipő vizsga, amikor levetették a dolgozó cipőjét, szandálját, papucsát is akár, és egy átvilágító gépen kellett egy tálcára rakva megvizsgálni. SD memória kártyát szerettek volna benne találni, eldugva.
Nos ezekkel, a dolgokkal, nagyon sok időt el lehetett veszteni a szünetek értékes perceiből. Volt, aki az őröktől vissza is fordult egyből a termelésbe dolgozni, mert elment az ideje.
Erre tényleg szükség volt, mert rengetegen próbáltak meg telefont, vagy telefon alkatrészeket lopni. De az őrök szinte száz százalékosan dolgoztak, és nagyon ügyesen kiszúrták és elkapták az ilyen típusú kollegákat.
Voltak ám olyan meggondolatlan dolgozói kamikáze akciók is, hogy sokszor nem hittünk a szemünknek. Volt olyan vakmerő dolgozó, akinél több tucat mobiltelefont megtaláltak a ruhája alatt.
Az ilyen mit gondolt, nála nem fog működni az ellenőrző rendszer vagy mi?
Próbáltak az őrök gyorsak lenni a csillagkapu rendszernél és volt egymás mellett több csillagkapu is, de sokszor olyan szervezetlenül engedték ki az embereket a műszakvezetők, hogy nem eltolva, hanem egyszerre több részleget is kiengedtek az adott szünetekre és emiatt feltorlódtak az emberek és egymásra kellett várniuk a biztonsági kapuk előtt.
Képzeljétek el ezt műszakváltáskor mikor kétezer ember, tolongott 4-5 csillagkapu előtt és igyekezett kijutni, hogy le ne késse a buszt, ami hazaviszi. Közben egymás izzadságát, hülyeségeit, türelmetlenségét, dulakodását elviselve.
Tehát ha valaki kijutott az ellenőrzésen a szünetről, akkor is sok időt vesztett el. Az őröknél alsó hangon elment vagy 5 perc. Ha csak toalettre ment a dolgozó, az közel volt, vagy ha, csak inni szeretett volna. De az ebédlő is kb. 5 perc gyaloglás volt például a PRD termelési részlegtől.
Ha szerencsés volt az ember, akkor még meg tudott ebédelni vagy reggelizni, de ha nem akkor, éhen mehetett vissza dolgozni. Mert bizony volt, hogy az ebédlőben az üzemi konyhánál olyan sorok álltak az ebédért, hogy ha az ember kivárta, akkor lekéste a szünet végét. Ha meg még mindig benne volt az időben, mert mondjuk, éppen kifogta, hogy nincsen nagy sor, akkor bizony hamar meg tanulta szőrteleníteni a torkát a forró levessel és másodikkal.
Volt egy másik lehetőség is, hogy otthonról hoz valaki ennivalót magának és beteszi a hűtőbe. Nos igen, két ezer ember dolgozott a cégnél műszakonként. Volt ott négy darab mikrohullámú sütő és ugyanannyi hűtő. Vagy megtalálta az ember az ebédjét, amit vitt vagy elkeveredett a hűtők polcain, vagy pedig valaki már ellopta és jóllakott belőle. Olyan is volt, hogy a műszakkezdéskor a hűtőbe rakott ételt ellopta valaki az éppen hazafelé tartó műszakból. Mert bizony ilyen is volt, és ebben az esetben az egész 12 órás műszakban éhen maradt a dolgozó, ha nem volt pénze ételt venni magának.
Aztán futás vissza a termelésbe. Megint belépőkártyázás az ajtónál mindkét szünetben (13), (14). ESD vizsgálat a géppel megint, mert az, kötelező volt minden belépéskor mindkét szünetről (15), (16). Belépőkapunál a termelés közvetlen területére mindkét szünetről, szintén kártyával (17), (18).
A termelésben általában ülő munkákat végeztek de eleinte bizony előfordult, olyan is, hogy 12 órás műszakot végig állták a dolgozók, akármilyen idősek is voltak. Később már bevezették, hogy le lehet ülni székekre és úgy végezni a telefon összeszerelői munkát.
Ha rá jött valakire a szükség, akkor leváltotta egy tréner, vagy egy csoportvezető és kimehetett inni, vagy toalettre, de rendszeresen nem szerették ezt sem.
Munka végeztével, műszakváltáskor irány megint a csillagkapu az örökhöz.
Majd kártyahúzás egy úgynevezett kék folyosón lévő ajtónál (19) onnan fel az öltözőkbe. Átöltözés után ki a bejárati kapuhoz. Ott is volt alkalomszerűen szúrópróbás táskaellenőrzés (20), majd ha ezzel megvoltál alá kellett írni egy jegyzetet erről. Végül a kártyánk segítségével szintén kijutni a porta mellett lévő forgókapun (21).
Miért is számoltam össze a kis zárójelekben lévő számokkal, hogy hányszor volt írásos vagy kártyaolvasásos nyomunk egy nap? Alsó hangon 21 szer.
Mert sokszor volt belőle kérdés, hogy egy adott napon egyáltalán bent volt-e az ember a cégnél vagy hogy éppen mit dolgozott aznap.
Négy műszakos munkarendben dolgoztunk, ami azt jelentette, hogy három 12 órás nappalt dolgozott egy műszak, azt estére leváltotta a másik műszak szintén 12 órában. Majd ezt ledolgozva három napra elment mindkét műszak pihenni és az idő alatt a másik két műszak dolgozott. Aztán a három napos pihenő után fordítva jött a két párhuzamos műszak, aki előzőhéten egész napos volt, az a műszak éjszakára jött három napra dolgozni, a másik, aki éjszakás volt értelemszerűen egész nappalra jött.
A műszakok végén természetesen busszal ment mindenki haza. Mondjuk mi debreceniek mire haza értünk volt nyolc óra reggel, és ugyanúgy, este is.
Én még egyszer kihangsúlyozom, nekem ezekkel, a dolgokkal abszolút nem volt problémám. Sem a munkarenddel, sem a szünetekkel, még a főnökeimmel is kijöttem rendesen.
Nekem volt egy kis szabadságom hibakeresőként, nem voltam annyira cellához kötve. Bármikor kimehettem toalettre vagy éppen inni. Bármikor odamehettem a főnökeimhez kérdezni a munkámmal kapcsolatosan, ha elakadtam. Mert he felgyűlt a munkám hamar le lehetett javítani a telefonokat.
Beszélgethettem a dolgozókkal a cellámban, a többi hibakereső kollégámmal is. Átmehettem másik cellákba is, ha be kellett segíteni más kollégáimnak, vagy ők is átjöhettek az enyémbe. Közben tudtam beszélgetni az ő cellájukban dolgozó operátor kollégákkal is. Engem, kedveltek, mert mindig volt egy kedves szavam, vagy egy viccem vicces beszólásom mindenkihez.
Sokan sajnálták is, mikor bejelentettem, nemsokára Angliába utazok dolgozni.
Nekem egy dologgal volt ott problémám, a távolsággal, na meg, hogy sok volt a buszos utazás és a szabadidő megfizethetetlen. Úgy voltam vele, ha már távol dolgozok majdnem 70 kilométerre az otthonomtól, akkor legalább fizetné meg a cég.
Nincs bajom a távolsággal, mert Anglia is távol van, de ott legalább megfizetnek.
Ezért is döntöttem úgy, ha már a lakóhelyemtől távol dolgozom, akkor legalább fizessék meg. Ha Tiszaújvárosba el tudok járni dolgozni, akkor „kicsivel messzebb” sem lesz probléma Coventry Cityben.
A történet folytatását itt olvashatod ha ráklikkelsz:
