Indulás előtt pár nappal, közöltem a műszakvezetőmmel és a csoportvezetőimmel a Jabilban, hogy szeretnék felmondani, mert találtam magamnak másik munkát Angliában. Nem nagyon akartak engedni, de közöltem velük, hogy én így is, úgy is elutazok Angliába. A papírjaimat meg majd csak utánam küldik akkor, ha másképpen nem megy.
Amúgy ezen én, csodálkoztam, mert a Jabilban általában sok ember megfordult, abból az okból kifolyólag, hogy egy havi, két-háromhavi szerződésekkel dolgoztak az emberek.
Sajnos, volt, akinek csak annyi lehetőséget adtak meg, és miután lejárt a szerződése többet nem hosszabbították meg.
Engem a két év alatt, számtalan szerződéssel hosszabbítottak meg, és a két év utolsó hónapjainak egyikében kaptam meg a véglegesítésemet.
De látták a határozottságomat és elfogadták a szóbeli felmondásomat.
Kiadták a kikörző lapomat amivel, különböző helyekre kellett bemenjek a cégen belül, hogy aláírogattassam mindenféle főemberrel. Munkaruha, belépőkártya, leadás után meg ilyesmi.
A szituáció marha érdekes volt, mert elvették a belépőkártyámat egy irodában, és utána a kártya nélkül kellett, nagy nehezen vennem az akadályokat, amiket a kártyával nyitható ajtók és kapuk jelentettek. Délutánra már tiszta idegbeteg lettem emiatt, hogy mindig várni kell valakire, aki kinyitja előttem az ajtót, mint valami börtönben. Már csak egy utolsó aláírás hiányzott a papíromra és mehettem volna haza.
Pontosabban, már csak egy utolsó aláírás kellett volna a papíromra, egy nagyfőnöktől, aki éppen nem volt bent aznap a cégnél. A helyettese rittig állítgatta, hogy későbbre kellene tenni ezt az aláírást, mert neki nincsen aláírási lehetősége. Meg felmondási idő is, lehet, hogy lenne. Én meg mondtam neki, hogy „ide figyeljen kedves uram, nekem van egy repülőjegyem, öt nap múlva, indul a gépem. Ha megkapom az aláírást, ha nem, én, higgye el, rajta fogok ülni azon a gépen.”
Aláírta nagy nehezen és onnantól kezdve többet nem is láttam a Jabilt.
………………………………………………………………………………………………
Indulás előtti héten nagy volt az izgalom és a szorongás bennem. Éjszakákat nem aludtam és azon gondolkodtam, vajon biztosan jól döntöttem? Feladtam egy, két éve tartó munkahelyet Angliáért. Biztos, hogy megérte? Ha lesz valami netalántán? Probléma jön közbe? Vissza kell jönnöm? Munkám már nem lesz a Jabilban. Odakint mi fog rám várni? Lesz biztos keresetem? Tudok majd hazaküldeni a családomnak? Megleszek nélkülük? Ők meglesznek nélkülem? Ilyen és még ilyenebb kérdések özöne árasztotta el, az elmémet éjszakánként, és emiatt annyit forgolódtam, hogy már lassan feleslegesé vált a ventilátor a szobában.
De ahogyan közeledett az indulásom ideje egyre nagyobb és teljesebb terveket szövögettem magamban. Egyre nagyobb lett az önbizalmam és már nem aggódtam nem volt bennem félelem belevágni.
